|
A VIRTUALAID támogat minden olyan tevékenységet,
amely a közösség javát,
az új generáció fejlődését hivatott szolgálni.
FŐISKOLÁSOKAT TÁMOGATÓ KAMPÁNY
'The Google Online Marketing Challenge'
Jelenleg cégünk a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján tanuló levelezős
diákok 'Google AdWords' kampányának hivatalos támogatója, és mint ilyen
a kampány részese is egyben.
Hat vállalkozó szellem a Modern Üzleti Tudományok Főikola diákjai közül elhatározta, hogy tanulmányaikat hasznosítva a gyakorlatban mérettetik meg magukat, a Google által meghirdetett 'The Google Online Marketing Challenge' világverseny keretében. A csapat ‘VIRTUAL GENERATION' névre keresztelte magát, mivel a virtuális világban tevékenykedik, valamint tagjai a virtuális világon keresztül szeretnék elérni céljaikat; ezek vagyunk mi , a VIRTUÁLIS GENERÁCIÓ.
A verseny egyik legfontosabb részvételi feltétele az Online Keresőmarketing Stratégia elkészítése, amelyben többek között a ‘Google AdWords’ szolgáltatás eszközként való használata szükséges. A nyertes csapatot illetően, az elkészített stratégia, a kivitelezés, a három hetes kampányidőszak lezárulása után készítendő kiértékelés, valamint az elért látogatottság és az oldalra mutató linkek száma alapján dönt a versenybizottság.
A kiválasztott vállalkozás az egyik csapattagunk vállalkozása, amely nemcsak a stratégia könnyebb megvalósíthatóságát jelenti. Mindemellett a virtuális asszisztencia, valamint a felkínált megoldások elősegítik a csapattagok szakmai fejlődését.
A fentiek mérlegelésével jutottunk arra az elhatározásra, hogy összekötve a hasznosat a hasznossal, belevetjük magunkat a virtuális világ rejtelmeibe.
Üdvözlettel:
VIRTUAL GENERATION TEAM - CMBS

A 'The Google Online Marketing Challenge' eredményesen zárult a VIRTUAL GENERATION csapat számára. Ez azt jelenti, hogy megfelelő megfelelő tudásanyagot, illetve tapasztalatot sikerült szerezni a verseny ideje alatt, különösen a kapányidőszakot tekintve.
A nevezéskor felmerült legelső javaslatok mindössze 6 darab kulcsszót számláltak. Ehhez viszonyítva, közvetlenül a versenyidőszakot megelőzően, sikerült felduzzasztani 111-re, amelyek 7 különböző csoportba lettek besorolva.
Ennek köszönhetően, még a technikai akadályok ellenére is, pár nap alatt sikerült 822.615 megjelenést generálni, amelyből 736 kattintás vezetett el a honlaphoz és átlagosan a 3. helyezést érte el a találati listán. Természetesen ez kevésnek bizonyult a 'Google Page Rank' -en való feljebb jutáshoz, azonban valós környezetben volt lehetőség megtapasztalni az 'AdWords' szolgáltatás működését, ráébredni számos előnyére, igazolni a nagy számok törvényét, valamint megtudni, melyek azok az arányszámok, amelyekre egy online marketing kampányt alapozni lehet.
A csapat és a vállalkozás együttműködése hasznosnak bizonyult, mivel új perspektívák láttak napvilágot, amelyek által nagy mennyiségű tudásanyag került elsajátításra, valamint a közös tapasztalatok rávilágítottak számos összefüggésre, ami nem lett volna lehetséges a versenyen való részvétel nélkül.
A VIRTUAL GENERATION TEAM köszönetet mondd a GOOGLE-nek, hogy utat nyitott a tanulás és a szakmai feljődés ezen formájának, valamint mindazoknak, akik hasznos tanácsaikkal és ötleteikkel segítették a csapat részvételét a versenyen.
Üdvözlettel:
VIRTUAL GENERATION TEAM - CMBS
|